"-Mi a fenét csinálsz? Veszed ki azonnal az ujjadat a testvéred szájából! Rettenetesen mocskos a kezed! Tünj innen, látni sem bírlak!"
A fenti monológot a közeli abc-ben (olvasd visszafele, úgy pontosabb) a pénztárnál mögöttem álló jól szituált anyuka üvöltötte 5 év körüli kisfiának, aki a pár hónapos kistestvérét próbálta szórakoztatni. Közben az üzletben a hangszóróból Ennio Morricone - Once upon a time in the West híres nótája szólt, és én annyira, de annyira megsajnáltam azt a szegény kisfiút.
Ez a rövid jelenet egyből eszembe juttatta mennyire is nehéz az én kicsi fiamnak, aki 6 nap múlva 5 éves lesz, és akinek 2 éve nagyfiúsan kell viselkednie, mert megszületett a kishúga. Pedig még az én "kisnagy" fiam is kisfiú. De soha nem felejtem el, amikor kislányom megszületett, E., a kisfiam, hirtelen nagyfiú lett. Csak egy napot nem láttam, de amikor behozta apukám a kórházba, hogy meglátogasson minket, találkozzon a kishúgával, állítom legalább 20 centivel magasabbnak, és 6 évvel idősebbnek nézett ki. És akkor ott ő megszűnt örökre kicsinek lenni, szerepét átvette a húga. És onnantól kezdve, neki kellett nagyfiúsan viselkednie, hisz ő már az idős báty, onnantól kezdve bárhol bárkivel találkoztunk mindenki csak a kicsi csomagra, a babára volt kiváncsi, és ez azóta is így megy.
Egy családi esemény döbbentett rá arra, hogy E. bizony nagyon nehezen viseli a másodpilóta szerepét, és hogy ennek hangot is adjon, ahol lehetett, rosszalkodott, csak hogy vele is foglalkozzanak.
Azóta nagyon igyekszem, ha rázendítenek ismerősök és ismeretlenek, hogy milyen szép, aranyos, tündéri, édi-bédi és még sorolhatnám a kislányom, miközben a fiam a másik oldalamon áll, és levegőnek nézik, hogy kontrázzak a dícsérő szavakra, és kiemeljem E. adottságait.
Nekem is bátyám van, én is az édi-bédi, kicsi lány voltam, apuka kedvence. Tuti biztos vagyok benne, hogy hasonlókat élt át a bátyám is, mint most a fiam. Sajnos anyutól már nem tudom megkérdezni, pedig biztos sokat tudna mesélni a szituról.
Ráadásul a kicsik általában dörzsöltek, hamár rájönnek a csízióra.
Még szerencse, hogy pár év múlva, (ha olyanok lesznek mint én a bátyámmal) nem "versenytársak" lesznek egymásnak, hanem a legnagyobb spanok, akik eszelős terveket fognak szőni, hogyan játszák ki szüleiket egy-egy csintalanság miatt, és majd falaznak egymásnak számonkérés idején...nagyon remélem!!!
.jpg)
