Kislányom októberben volt kettő és fél éves. Sokan mondják, nagyon hasonlít a bátyjára (én nem veszem észre, és őszintén, bízom benne, hogy ez nem teljesen igaz, mert akkor el kell gondolkodnom, hogy most a fiam túl lányos, vagy a lányom túl fiús, szóval, ez sehogy sem lenne jó...), de az biztos, hogy természetre nagyon más!
Hihetetlen szembeötlő, amit, mint másodszülött már korábban is tudtam, hogy másodiknak lenni jó (bizonyos esetekben)! A lányom is korához képest rafináltabb, mint anno a fiam volt, és sokkal simulékonyabb. Tudom, mindez magyarázható azzal, hogy már van előtte egy minta, a bátyja. Rengeteg mindent utánoz, ezért, amikor nagyon egymásra vannak hangolódva, képesek az őrületbe kergetni a csibészkedésükkel. De amikor "ellenfelek" félelmetes akaraterővel tudnak küzdeni.
Míg kicsi volt a kislányom, mindig ő kapott, kiskirály volt a bátyja, de aztán ahogy nőtt, és okosodott, rájött hogyan kell megvédeni a saját dolgait, sőt lassan egyre bátrabb lett, és ő vette el a testvére játékát. Na hát kezdetben emiatt volt is osztás rendesen, egy ideig tűrte, de aztán visszacsapott. (de mindig a bátya kezdte a csapkodást...) Amikor feltűnök én, mint bíró, lányom egyből képes bocsánatot kérni, a fiam már fafejűbb, vannak esetek, amikor percekig kell győzködni, hogy kérjen elnézést a másiktól.
Annie még otthon van, a jelenlegi tervek szerint jövő szeptemberben kezdi az óvodát, de már most a bátyja miatt sokat bejön velem a testvéréhez. Ilyenkor előre köszön fűnek-fának, mosolyog ezerrel, élvezi a légkört. Hát ezt a bátyjáról nem lehet elmondani, ugyan az ovit imádja, de sajnos még így, öt és fél évesen is gondot okoz neki a köszönés. Amivel volt idő, hogy minden áldott nap kiborított, ma már csak néha zavar...Azt hiszem belefáradtam az állandó könyörgésbe, fenyegetésbe, kérlelésbe, és ha jól sejtem, minél jobban akarom én, ő annál kevésbé. Most csak néha szólok rá, egyszer csak rájön, hogy körülötte mindenki köszön...pedig neki már nem is kell nyomni azt a béna "csókolomot", amit még nekem anno kiskoromban erőltettek...
A fiam öltözködésével nincs gond, kezdetben amit ráadtam, magán hagyta, aztán amit kikészítettem neki fölvette, újabban, tavasz óta, magától összeállítja az aznapi ruházatát. Nála a szempont a kényelem. Mindez a lányomnál bizony merőben más.
Hogy honnan és miből indult, egyszerűen rejtély számomra, de napjában többször elhangzik a kulcsszó: "barbies stílus". Nincs Barbie babája, és a barbie-stílus sem azoknak a ruháknak a gyűjtőfogalma, amibe a Barbie babák tündökölne. Ő egyszerűen csak rózsaszínben látja a világot, és csak és kizárólag rózsaszínt akar hordani. Szürke póló rózsaszín nyomattal sajnos már nem fér bele az ő ízlésvilágába.
Mivel a rózsaszínen kívül van bőven más színű ruhája is, szinte napi veszekedéseink vannak. Szinte már reggel borul a bili, amikor öltözködünk. Neki fehér bugyi nem bugyi, az nem lányos...minden reggel szoknyát akar felvenni, lehetőleg alá rózsaszín harisnya, vagy még a fehér harisnyáról meg lehet győzni, ha van rajta rózsaszín szívecske. Tudom, hogy minden reggel ez a kérdés, mégis minden reggel belemerülünk egy meddő vitába... Most, hogy itt a tél, elkövettem az egyik legnagyobb hibát, amit anya lányával szemben el tud követni: piros-kék síoverált vettem neki. Minden egyes alkalom, amikor rá kell erőszakolnom zokogásban végződik. ő zokog én majd fölrobbanok. Aztán próbálom a rózsaszínű sapkával-sállal, amin Supergirl a felirat és tökéletesen tisztában van vele, ez mit jelent, megvesztegetni, de általában nem sikerül. Még pár percig duzzog, aztán, közli, hogy "Ez anya egyáltalán nem hercegnős ruha! Utálom!" Erre afiam még rátesz egy lapáttal: "Annie, ebben nem talál rád a királyfi!" Erre újabb pár perc sírás, mert mi már most a királyfira várunk, így két és fél évesen, aztán amikor már jól bemelegedett, ráolvadt a síruha, hajlandó kimenni a hidegbe...
Szóval ő Annie, az én kicsi hercegnőm, igazi bűbájos tünemény, akinek óriási szíve van, és csak egy kicsit legyek szomorú, már rohan hozzám, átölel, lenyom egy óriási puszit, megsimogat, és azt mondja: "Anya, szeretlek, semmi baj!"
