Tegnap délután hatalmas vihar vonult át felettünk. Aggódtam, mert éppen futni indultam volna, amikor lecsapott, és már majdnem lemondtam a nap fénypontjáról, amikor átvonultak a felhők, a nap ugyan nem sütött ki, de nagyon kellemes, friss idő lett, így este hétkor autóba pattantam, és meg sem álltam a szigetig. Sétáló, kiránduló sehol a láthatáron, futó is alig-alig akadt, bogarak sem voltak, csak a friss levegő, kellemes dunai illattal, és gyerekkoromat idéző fák illataival. Egyszerűen minden tökéletes volt! Nagyon jól esett a futás. Most különösen rám fér, hogy miért? Az alábbi dialógusból kiderül.
Péntek reggel, óvoda, kisfiam csoporttársának anyukájával rövid beszélgetés:
...
- Csütörtökön megjött anyósom!- mondtam én
-De jó, akkor örülsz...vagy nem?!-arcomra volt írva a válasz...
Ma még csak vasárnap, de néha őszintén a sírás kerülget, minden nap belém köt, provokál.
Tegnap a kellemes futás után este fél kilenckor hazaértem, addigra megvacsoráztak. Szendvicssütőben készített kicsi szendvicseket a FérjEmber. Miután megvacsoráztak anyós úgy döntött itt az ideje végre rendesen letakarítani a sütőt (én minden alkalommal nedves ronggyal törölgettem a tefon bevonatot) , fogta beállította a mosogatóba, és beáztatta, szó szerint állt a vízben, az elektromos szendvicssütőnk...Még szerencse (legalábbis az ő szemszögéből nézve), hogy kihúzta a konnektorból a dugót...
Futás után gondoltam, és látva a szendvicssütőmet a vízzel teli mosogatótálban, nem fogok kiborulni, jófej leszek, beszélgetek vele. Bárcsak ne tettem volna. Kb. a 3. percben kezdte a kötekedést. És mindig a lecsó közepébe vág, nem aprózza el a dolgot, és tudja hol kell belém rúgni: "túl nagy a rendetlenség a házban", "a gyerekek szekrényében semmit nem lehet megtalálni", "szanaszét hevernek a szennyes ruhák", "a konyhában semmit nem lehet megtalálni a rendetlenség miatt". Azt hittem felrobbanok! De a végén csak annyit mondtam: "Te nem itt élsz, nem kell sokáig tűrnöd, mi pedig jól érezzük magunkat ebben az állítólagos kuplerájban!" FérjEmber pedig csak némán ült a kanapén, mint egy tök. És aki ismer engem, és volt már nálunk, láthatja, mekkora gondot fordítok (néha túl sokat is), hogy rend legyen nálunk!
Anyós minden alkalommal, amikor eljön hozzánk (évente max. 2x...szerencsére) átrámolja a gyerekek szobáját, persze nem találják utána a gyerekek a játékaikat, kisfiam már előre fél, mielőtt Nagymama megérkezik, megint melyik játékát fogja eltűntetni...
