...ami szintén nem volt sikeres. De valószínű az előző tábor "élményei" dolgoztak még a fiamban.
Az első kudarcba fulladt tábor után két hetet itthon töltött mindkét gyerek, mivel a nagyobbiknak még az ovi igen messze van, majd csak augusztus végén kezdjük újra. Sajnos, még nem nagy társaság egy 5 és fél évesnek egy alig múlt két éves, így baromira unatkozott itthon a fiam. Lányom persze élvezte, volt valaki, akit lehetett utánozni, lesni minden óhaját, követni a nagyot. De miután nagyfiam az első hét vége felé kb. napi 100x feltette a kérdést, "Most mit fogunk csinálni?" És nem nagyon sikerült olyan programot találni, ami mindkét gyereknek megfelelő lett volna, rászálltam a netre, és kerestem egy újabb tábori lehetőséget. Közben szomszéd is adott egy jó ötletet: tenisz tábor az utcánk végében! Nincs messze, tesztelt hely, garantáltan este 8-ra fáradt lesz a fiam, nincs több pörgés.
Miután fiamat megkérdeztem (hosszas rávezetés/megvezetés - muszáj volt! - előzte meg) beleegyezett. Mindketten felmentünk a teniszpályához, körbenéztünk, és egyúttal be is iratkoztunk, na és persze beirattuk az egyik barátját is, nehogy ugyanabba a hibába essünk, és mint az előző táborban itt is azért sírjon, mert nem ismer senkit.
Hétfőn reggel el is kezdődött a tábor, a barátjáék vittek minket is el (gondoltam, leköti a figyelmét a barátja, akivel rég találkozott). Megérkeztünk, besétáltunk a pályához, és akkor eltörött a mécses. Ő meggondolta magát, ő mégsem akar tenisz táborba menni, ő otthon akar lenni a családjával "Anya, nekem a családom mellett a helyem!", néha totál ledöbbenés, hogy miket tud ez a gyerek mondani! Persze én nem engedtem a hisztinek. Itt vagyunk, barátja is itt van, csupa szimpatikus ember vesz körül bennünket, a sport eddig még ilyen formában senkinek nem ártott, uccu, gyerünk, hajrá...és otthagytam.
Délután, amikor érte mentem zokogva fogadott. Persze gyorsan kiderült, ez csupán műsor nekem, mert egész nap jól érezte magát, amíg egyedül volt. Este újabb lelkére beszélés, végül abban egyeztünk meg, hogy a reggeli bemelegítés végéig ott maradok a pálya szélén, majd eljövök, ő pedig élvezi a tábort. Így is történt. Szerdán még volt kisebb hiszti-sírás, de csütörtökön és pénteken minden simán ment.
Péntek délután pedig az edzők olyan profi pedagógiai húzást hajtottak végre, le a kalappal előttük! Péntek délután a tábor végén, mindenki felsorakozott a pálya szélén, és ünnepélyes keretek között MINDENKI!!! aranyérmet kapott! Fiam azóta fűnek-fának mutogatja, ha sikerülne felkelnie, amikor reggel a kukások jönnek, állítom még hozzájuk is kiszaladna, hogy elújságolja a tenisz aranyérmét! Nagyon büszke!!! És én is az vagyok, még akkor is, ha mindenki kapott a táborban arany érmet!
De a legszebb az egészben, hogy ez az érem ösztönözte arra, hogy szeptembertől megyünk heti egy tenisz edzésre a Dórihoz, a kedvenc tenisz oktatójához!
Végül is ezúttal a tábor jól sült el, de egy ideig nem fogom erőltetni a témát. Ő ugyan mondta, hogy lenne olyan tábor, amibe szívesen járna, ez a TV tábor és a Cukorka tábor, de amíg ilyet nem indítanak, addig ő szívesebben van családi körben...
