Van a Kossuth rádión minden hétköznap a Déli Krónika előtt egy műsor, ami csak a gyerekekről szól. A különböző betegségektől kezdve a gyermeknevelésen át a játékokig mindent érintenek a műsorban. Jó műsor, szeretem.
De rájöttem, miért is tetszik nekem ez a műsor. Minden alkalommal hellyel-közzel megerősít az általam alkalmazott nevelési módszerekben...egészen a legutóbbi adásig, amikor is, a téma a különóra volt.
A mi ovinkban (magánóvoda) van egy alapdíj, ami tartalmazza a napi 4x étkezést a logopédiai foglalkozást, utolsó évben az iskola előkészítőt és a különböző ovi által szervezett programokat (bábelőadás, gyereknapkor, ugrálóvár, gyerekkoncert,stb.). De vannak szabadon választott programok is: foci, balett, RSG, úszás, karate, síelés, koordinációs mozgásfejlesztés, modern tánc stb. Ezekért természetesen fizetni kell.
Én anno gyerekkoromban kajakoztam. Amit nem hagyhattam abba,csak mert utálatos volt az edzőm. Anyukám állandóan a kitartásról papolt. Az ember hajlamos azt továbbvinni felnőttként, amit gyerekként látott szüleitől. Ezért, amikor elkezdtük az ovit Kisfiamat beirtattam fociedzésre. Aztán pár hónap elteltével már váltani szeretett volna, csak mert az éppen aktuális haver is karatera, úszásra, síelésre stb.re jár. Na, ekkor előjöttek az emlékek: KITARTÁS, jellemnevelés, nem adom föl csak mert nem tetszik az edző szeme színe, lába hossza, ruházata. Nyomós indok kell, hogy váltsunk!
Próbáltam én magyarázni a Bogárkámnak, lelki prédikáció, "bezzeg az én időmben" stb. Ha nem is értette, azt fölfogta, ő nem megy úszni, síelni, karatera, ő továbbra is focizni fog.
És én biztos voltam benne, hogy jól csinálom, jót teszek vele. Kitartásra nevelem a gyermekem. És akkor jött az a bizonyos gyereknevelős műsor, ahol hosszasan magyarázták a hozzáértők, hogy a gyerek kisiskolás koráig amit csak szeretne, próbáljon ki, sőt a szülő kínáljon föl minél több különóra lehetőséget, hogy lehetősége legyen eldöntenie, mármint a gyereknek, mivel is szeretne hosszú távon foglalkozni.
Talán egyet is tudnék ezzel érteni, ha ezek a különórák valóban az adott foglalkozásról szólnának, és valóban aszerint választana a gyermek, hogy tetszik-e neki az a bizonyos sportág, művészeti tevékenység. De amíg a pedagógusok, edzők különböző trükköket vezetnek be, hogy minél több gyerek vegyen részt az adott órán, erről nem beszélhetünk.
Konkrét eset. Ovinkban a karate edzés rendkívül népszerű, ezért az edző a legkülönbözőbb, és legagresszívebb módszereket is beveti. Év elején állítólag nem állt még rendelkezésére a karate különórára beíratott gyerekek listája, ezért bejelentette, hogy az összes gyermek átmehet a tornaterembe és részt vehet az órán. Délután, amikor mentem a Fiamért, boldogan újságolta, milyen jó is volt a karate edzés, és ő mindenképp szeretne járni. Mi már FérjEmberrel korábban megbeszéltük, gyermek továbbra is focira fog járni (heti 2x) és teniszre (heti1x), ezenkívül van a heti 2 logopédiai foglalkozás, a heti 2 iskola előkészítő. Ennyi bőven elég neki, a fennmaradó időben játsszon, most ez a dolga, ha vége az óvódának úgysem lesz lehetősége ennyit játszani.
Hazaérve FérjEmbernek is áradozott a karate edzésről, ilyen jó volt, olyan jó volt. Mikor megkértük, mondja el, mi volt a legjobb benne, kiderült, az edzés végén mindenki kapott cukorkát, és minden edzés végén kapnak cukorkát, ez a legjobb! Sport foglalkozás végén cukorka?! Ennek a nőnek elment az esze, vagy csak nagyon tudatosan marketingol! Adott volna matricát, pecsétet, csillagot, de cukorkát?!
A koordináció mozgásfejlesztő óra végén zizit kapnak, az sem tetszett...de hallottam ennél durvábbat is! Néptánc óra végén kockacukor, nem csoda, hogy túljelentkezés van a foglalkozásra...
A cukorkát szóvá tettem az óvodavezetőnél, és nyomatékosan felhívtam a figyelmét, mi nem akarunk karatera járni! Ennek ellenére, még kétszer vitte el a fiamat (is) az edző.
Most légy okos Domonkos! Adjak lehetőséget minél több különóra kipróbálására, és bízam a gyerekemre, mit választ? Ez akkor működne, ha nem ilyen és hasonló módszerekkel csábítanák el a gyerekeket. Szerintem egy 3-6 éves gyereknek igenis segíteni kell, nem lehet rábízni a döntést!
