Az idei karácsony volt az első, amikor mindkét gyermekem tisztában volt a nagy esemény fontosságával. Igaz, hogy az egészséges "hergelés" már november tájékán elkezdődött, amikor nekiálltak rajzolni, mit is szeretnének Jézuskától (kislányom Hézustól).
Mire Mikulás december elején megérkezett, a november elején beszerzett Karácsonyi Butler's CD-t kívülről hanta-bantálták, sőt Szenteste, amikor az amerikai Nagyszülőket telefonon felhívtuk, hogy Merry, happy Xmast kívánjunk egyenként, jól érthetően a telefonba, kisfiam rá is kezdte a nótázást "Santa Claus is coming to town" amit még tavaly kicsit ferdített szöveggel énekelt ugyan (Santa C. is coming to times), de édes volt. Szóval egyik karácsonyi dal követte a másikat, amikor az amerikai Nagypapa kérte az unokáját, énekeljen valami magyar nótát is, kisfiam csődöt mondott. Rossz pont...
De ne szaladjunk így előre az eseményekkel.
December 24-én már kellőképpen fel voltak spannolva a gyerekek, de elég jól tűrték a várakozást. Délután 4 órára mindenki felöltötte ünneplő ruháját, igaz kicsi fiam, mivel nő mint a gomba, farmert húzott ing-nyakkendővel. FérjEmber kiakadt..."Hol a gyerek öltönye?" támadt rám. "Ahol hagytad." vágtam rá. Nagy szemeket meresztett, még nem esett le neki...ha nem vett neki öltönyt az elmúlt pár hónapban, akkor ne csodálkozzon , ha a gyerek farmert hord. FérjEmber úgy gondolta, hogy a három éve vásárolt öltönyt még a ballagásán is hordani fogja a fiúnk. Nagy nehezen megbarátkozott a farmer gondolatával, "Majd kiretusáljuk a karácsonyi képeken..." ezzel nyugtatta magát.
Kislányával nem volt gond, ő már aznap háromszor átöltözött...
Délután négy órától a gyerekek a lépcsősor legtetején ültek és leskelődtek lefelé a nappaliba, ahol már két hete feldíszítve állt a karácsonyfa, várva,hogy Jézuska alátegye az ajándékokat. FérjEmberrel mi már tudtuk, ide jól megtervezett hadművelet kell, különben le fogunk bukni a gyerekek előtt, amikor az ajándékokat becsúsztatjuk a fa alá. Persze a haditerv megalkotása sem volt zökkenőmentes, egy kis szurkát kaptam, "Miért nem viszi el Apukád a gyerekeket sétálni, amíg mi bekészítjük az ajándékokat?" Ennek több oka is van: Apu 50 km-re lakik tőlünk, és a Szentestét nem velünk töltötte az idén...Persze ebbe belekötött, "Miért nem velünk tölti, talán van fontosabb családja?!" Szívem szerint beolvastam volna FérjEmbernek, hogy ilyen kötekedő alakkal, akinek az egója a berlini falnál is nagyobb, senki nem akar karácsonyozni...De tudtam, hiába mondok bármit is, pontosan az egója az, ami gátolja, hogy fölfogja az egészet!
Az elterelő hadművelet a következő volt: Várunk, várunk Jézuskára, aki ugyebár nem jön, és ekkor spontán fölvetem, elmegyek körbenézek az utcán, hátha találkozom vele, és persze, ha valakinek van kedve csatlakozni, jöhet. Bogárkáim már rohantak is cipőt, kabátot húzni. FérjEmber is összekapta magát, és már kint is voltak az utcán. És mivel mindig én vagyok az utolsó, aki miután az összes 2+1 gyereket felöltözteti, sapka+sál+kesztyűt előkeresi, most sem volt gyanús, anya miért csak 10 perccel később csatlakozik. Tettünk egy gyors kört az utcában, majd hazamentünk. Beálltunk a garázsba, és mikor közeledtünk a bejárati ajtóhoz FérjEmber közölte, bármennyire is szeretnénk berohanni a nappaliba, mindenki leveszi a cipőjét, kabátját, megvárjuk egymást, és csak együtt lépünk a nappaliba. Így is lett, és persze Jézuska is megjött (teraszajtót nyitva hagytam résnyire,gyerekek tiszta extázisban voltam, hogy éppen csak, hogy Jézuska elment, és nem találkoztunk vele). A gyerekek rohantak a fához, és már bontották is volna az ajándékokat, amikor FérjEmber kiáltott egy nagyot "STOP!" először fényképezkedés a fa mellett, a becsomagolt ajándékokkal...Na, hát nem szeretném ecsetelni, milyen is az, amikor egy 5ésfél, és egy 2ésfél éves gyermeket arra kényszerítesz, hogy a rengeteg becsomagolt ajándék fölött ilyen-olyan pózban fényképezkedjen. Ha nem az én FérjEmberem lenne, biztos azt mondanám, hogy egy szadista... Nagyon sajnáltam a két Angyalkát. És nem volt elég a fényképezőgép, még a videókamera is előkerült...
A nagy öröm ujjongás után leültünk az ünnepi asztalhoz, hogy megvacsorázzunk. FérjEmber szeretett volna beszédet mondani, de addig húzta az időt, hogyan is kezdje, amíg a gyerekek belecsipegettek az ételbe...rossz pont...FérjEmber kiborult, gyerekek somolyogtak.
A vacsora elfogyasztása után este8 órakor 2+1 gyerek bevonult a nappaliba és nekiálltak megnézni a Christmas Storyt, az örök klasszikust. A családban már mindenki legalább 10x látta, már a könyökünkön jön ki, de FérjEmber ragaszkodik hozzá, hogy Szenteste újból és újból végignézzük. (És persze minden vendég, aki Karácsonykor bemerészkedik hozzánk, meg kell néznie FérjEmberrel a filmet...előre is elnézést Drága Barátnőm, Ti, akik holnap jöttök hozzánk karácsonyozni...a DVD már ki van készítve...)
A gyerekek már alig bírtak fent maradni, Annie már inkább aludt, mint fönt volt, de nem lehetett lefektetni, mert Szenteste nem múlhat el Xmas Story nélkül...
