Több mint egy éve nézem az üres falat a nappaliban a kanapénk fölött. Átlapoztam vagy ötszáz(!) lakberendezési újságot, de hiába kerestem a megoldást. Mi kerüljön a falra???
Aztán június végén teljesen véletlenül beestem egy lepukkant papír-írószerbe nyugtatömböt venni, és megpillanatottam!!! "Saját fotó festővászonra" Igen, ez kell nekem! El is képzeltem, hogy a legkedvesebb helyek, ahol eddig nyaraltunk, és a legkedvesebb képek a gyerekeinkről a nyaralóhelyen fekete-fehérben, milyen pompásan fognak mutatni azon a bizonyos üres falfelületen. Gondoltam, meglepem FérjEmbert, és ebben volt egy kis hátsó szándék is..., ha megbeszélem vele, tuti leszavaz, mert majd ő megmondja a tutit, mi kerüljön a falra...
Pontosan kettő hónapot ültem a témán, méricskéltem, próbáltam elképzelni, képek között válogattam, aztán döntöttem. Sőt, kellemest a hasznossal, szépet az alkalommal párosítottam. Szeptember nyolcadikán volt a házassági évfordulónk, már a kilencedik, elhatároztam, meglepem FérjEmbert a remekművel, ezt nem szavazhatja le, elvégre ajándék...Álmodik a nyomor...Olyan perpatvar lett belőle, hozzáteszem napokig, hogy már az elköltözést terveztem. Egy ilyen háklis, kötekedő alakot keveset hord a Föld a hátán!
A nagy szervezkedésben meglátta az e-mailt, amiben a stúdió, ahol készítik a képeket, visszaküldte a fekete-fehér fotóimat engedélyezésre. Egyből le is csapot:
"Ez mi?"
"Semmi"
"Ne mondd, látom!"
"Akkor miért kérded?"
"Tudni akarom!"
"Mit?"
"Mi a célod ezekkel?"
"Falra teszem!"- itt már tudtam, hamarosan robban...
"Hova?"
"Nappaliba"
"Oda soha!"
"Miért?"
"Mert azt mondtam!"
"De miért?"
"Mert nem profi!"
"A te gyerekeid is! Erről te is tehetsz, ha nem találod profinak őket!"
"Ne beszélj mellé!"
"Nem beszélek! Fölteszem, és kész!"
"N E M!"
"De!"
"Ha fölteszed, nem fogok senkit beengedni a nappaliba!"
"De mi a bajod?"
"Nem profi gyerekről képet kitenni a nappaliba!"
Itt már be kellett vetnem egy övön aluli döfést:
"Anyád csoportos esküvői képekkel tette teli a nappalit. Az mennyire profi?"
"Azok keretben vannak, az más!"
A téma öt nap alatt megszámlálhatatlan sokszor előjött. Végül azt gondolta csütörtök este meg tudjuk mi ezt kultúráltan is beszélni. (Legalábbis én ezt gondoltam, nem is hittem, hogy bármiféle hátsó szándék lenne benne, vagy trükközés!)
Csütörtök este (későn) hazajött, én még fent voltam, az emeleten tévét néztem. Feljött, és rögtön a lényegre tért. Ő megérti, hogy fontosak nekem ezek a bizonyos képek, de ha ez az ő házassági évfordulós ajándéka, akkor ő dönti el, hova kerüljön, és ő a hálószobánkba szeretné tenni. Erre én: "Tudod mit, ez nem a te ajándékod! A te ajándékod én vagyok! A képek pedig a nappaliba kerülnek!"
De ő oda sokkal komolyabb festményt gondolt (amit by the way, mi lenne, ha közösen finanszíroznánk, és itt mondott egy súlyos összeget) és ő már ráállította a titkárnőjét a témára!!! Azt hittem, nem jól hallok!
És itt eszembe jutott néhány ember, pillanat az elmúlt időszakból: Egyik legkedvesebb baráti házaspár (T&E), akiknek már van nagyon komoly festményük, és amiről FérjEmber már az ifjú férjjel elcsacsogott, micsoda jó befektetés..., eszembe jutott egy nyári szülinapi zsúr, amikor álltunk a család napplijában egy festmény előtt, és percekig kellett hallgatnom egy gyerekzsúron, hol, mennyiért, és miért vették meg az adott festményt a szülők, és ez micsoda nagy kincs lesz a gyerekeknek, ha már ők nem lesznek, mert bizony nagyon sokat ér az a festmény! (azt nem tudom, hogy a két centis por, ami a festmény keretén tanyát vert, szintén növeli a kép értékét?)
Szóval ilyen és hasonló emlékek jutottak eszembe, amikor visszacsöppentem FérjEmber agitáló beszédébe. Miért is kell nekünk komoly festmény, és miért nem tudom belátni, hogy amit én szeretnék, az nem oda való (tömören túl proli). És amíg nem találjuk/találja meg a nekünk megfelelő festményt, ő gondoskodott az üres falfelületről és megmutatná.
"Micsoda??? Mit mutatsz meg?"
"Gyere le velem, biztos, hogy neked is tetszeni fog!"
Próbáltam lazán felfogni a dolgot. MÁr fejben ki is gondoltam, mi a legrosszabb esetben is a legjobb megoldás nekem. FérjEmber sokat utazik, ha nem utazik, azokon a napokon is későn jön haza, majd mindig csereberélem a képet a falon. Napközben mosolyognak a gyerekeink a strandon, este, amikor úgyis alszunk, tök mindegy mi lóg a sötétben...
Na, szóval, lementem a nappaliba, és elővette az ideiglenes festményét...no comment
Vagyis annyi megjegyzésem van:
1. jobban tette volna, mielőtt megveszi, kikéri a véleményemet (igaz ez már nálunk hatalmi harccá fajult, kinek a mije kerüljön a falra...)
2. amit erre az ideiglenes képre költött (nem IKEÁS!, galáriában vette!), inkább szánta volna ezt az összeget is a "nagy festményére"
3. a festménye még a falnak támasztva áll a nappaliban... van egy öt és féléves és egy két és féléves gyermekünk... szeretnek rajzolni... és én nem szabok határokat a kreativitásuknak:)
És íme az én képeim, nem mind, a hatból három:
