Hogyan függ össze a kettő? A fiamnál nagyon egyszerűen.
Hétfő reggel még feküdtem az ágyban, amikor Fiam megjelent a hálószobánk ajtajában és közölte velem, hogy ő nagyon rosszul érzi magát, és "Anya, jobb, ha ma kihagyom az ovit!". Igen ám, de hétfőnként van iskolaelőkészítő rögtön a reggeli után, majd délután tenisz edzése. Ez neki is eszébe jutott, és mivel mindkettőt nagyon szereti, még hozzáfűzte bejelentéséhez: "Ma nem vagyok képes egy teljes napot lenyomni, ma csak az előkészítőre megyek, és a tenisz edzésre, rendben Anya?". Adtam valami kitérő választ, nálunk nagyon igaz, aki időt nyer, életet nyer, gondoltam, míg letusolok, átrágom a témát. (Újabban rászoktam a tízig számolok, és utána kiabálok stratégiára is, ami eddig elég viccesen alakult, mert családtagjaim hozzászoktak ahhoz, hogy Anya egyből robban, ha valami rosszat tesznek, de újabban, ahogy ők látják: Anya lelassult, és csak kis idő elteltével kiabál, pontosan 10 másodperc, csak ezt eddig ők nem mérték le.)
Szóval, miután meghánytam-vetettem a témát, közöltem a kis Csibésszel, rendben, legyen úgy, ahogy ő akarja, iskolaelőkészítőre beviszem, megvárom, hazahozom, délután pedig teniszre megyünk. (Még örültem is, milyen kötelességtudó ez a gyerek) Csak FérjEmber meg ne tudja, mert kiborul, valaminek történnie kell, különben, majd egész este hallgathatom a szülői felelősség és gyereknevelés aranyszabályait.
Elkészülődtünk, bementünk az oviba, Bogárka beült az órára, addig én beszélgettem az óvónővel, és hirtelen megvilágosultam! (Mennyire igaz, hogy aki időt nyer, életet nyer!)
Az én Fiamnak nem az ovival, és közérzetével van a baja, amit sejtettem, mert imád oviba járni, hanem a délutáni alvást nem komálja! Ugyan az oviban működik ún. alvásügyelet, de magamból kiindulva, milyen jó is lenne, minden ebéd után aludni egy órácskát, rákényszerítettem a Fiamra, ha én már úgysem tehetem meg, legalább ő megvalósítsa az én álmomat! De ő csak szenved az ágyban, míg mindeki körülötte alszik, mert akik nem aludnak, azoknak a szülei átengedik a gyerekeit alvásügyeletbe, kivéve persze az én Fiamat!
Visszajött az előkészítőből, és már vette is volna az utcai cipőjét, indult volna haza, amikor bedobtam a csalit: "Végül is, kár hogy nem maradsz, gondoltam, kipróbálhattad volna, milyen is, az az alvásügyelet...!" Egy pillanat alatt elmúlt a fejfájás, a rossz közérzet, visszahajította a cipőjét a szekrénybe, és pikk-pakk belebújt a benti szandáljába, lenyomott egy gyors puszit az arcomra, még a termük ajtajából visszakiabált: "Anya, ne felejtsd el, délután tenisz, én akarok lenni az első, időben gyere értem!" És már rohant is be. Mindenki boldog volt, ő mehetett alvásügyeletbe, én megúsztam a gyerekneveléses fejtágítást.
Valami nagyon jó dolog lehet azon az alvásügyeleti foglalkozáson, mert este ódákat zengett a témáról!
