Hétfőn elromlott a mosógépünk. Ez nem is lenne olyan hatalmas probléma, ha nem termelne a két gyerek egy nap alatt annyi szennyest, mint két felnőtt egy hét alatt...
Még hétfőn próbáltam orvosolni a bajt, hiába. Úgy tűnik, a mosógép szerelők elfoglalt emberek. Volt ugyan egy, aki hajlandó lett volna este 10 után kijönni, de ezt kicsit furcsállottam, így lemondtam. A következő jelölt felár ellenében augusztus 20-án ért volna rá. Kénytelen voltam kézbe venni a mosatlant. Este gyerekeket betettem a kádba fürdetni, gondoltam, míg ők fürödnek, tartalmasan fogom tölteni a felügyeleti időt, kimosok -kézzel- egy adag ruhát. Elő a lavor, mosószer, szennyes ruha, nagy kádban gyerekek, lavorban szennyes ruha. Görnyedek a mosás fölött, gyerekek csendben -szokatlanul csendben!- játszanak a kádban. Bevallom, én nem szoktam ruhát áztatni, kézzel mosni, így elég szokatlan volt az egész szitu a fiamnak, annyira, hogy egyszer csak megtörve a csendet, megkérdezte:
"- Anya, akkor mi most szegények lettünk?"
Néztem rá értetlenül, már megint mi indította be az agyát ennek a gyereknek?!
Félve kérdeztem vissza:" -Miért kérdezel ilyet Bogárkám?"
"- Hát kézzel mosol, ilyet csak a szegények csinálnak! "
