Március 8-án ünnepeltük kisfiam 5. születésnapját.
Ez alkalomból szeretném felidézni, mi is történt 2005. március 8-án hajnalban.
Programozott császárral kellett szülnöm, mert a terhesség alatt daganatot találtak a méhszájon, amit nem lehetett eltávolítani. A daganat kockáztatta a kisfiam és az én életemet is, ezért nagyon fontos volt, hogy még mielőtt beindulna a szülés megtörténjen a császár.
Roppant mód kényes vagyok a tisztaságra, és számomra az elképzelhetetlen volt, hogy egy többágyas szobába, (ahol jobb esetben szobán belül van a fürdőszoba, rosszabb esetben a folyosóit kell használnom) helyezzenek arra a néhány napra, amit szülés után a kórházban kell töltenem. Sőt! Olyan szobát szerettem volna, ahol még a férjem is velem tudja tölteni a kórházi időszakot. Szerencsémre az orvosom főállásban egy olyan kórházban dolgozott, ahol volt három darab privát szoba, saját fürdőszobával, és a házastársnak biztosítottak egy ágynak nevezett kb. öt centi magas matracot is.
Mivel programozott császár volt, ami tökéletesen beleillik az én "mindentmegakaroktervezni" életembe, már hónapokkal szülés előtt megvolt az időpont. Március 8-a, nőnap, keddi nap, doktorom minden hét kedden a kórházban van, minden egyezett. Előző nap megüresedett a három privát szobából az egyik, ezt el is foglalhattuk (majdnem mint a szállodában, csak éppen ez a szoba, ha csillagoznánk, talán még az egycsillagos kategóriába sem sorolható, de mindegy, saját szoba, saját fürdővel és WC-vel, és plusz egy matraccal). A szoba luxus kiegészítője a saját hűtő és TV volt.
Erre a TV-re bambultunk este 10-ig, amikor FérjEmber szólt, ideje lenne lefeküdni, mert fél7-re jönnek értem, előkészítenek a császárra. Jó lenne addig kicsit pihenni. "Rendben"-válaszoltam. Próbáltam elaludni, de hiába, görcsölni kezdett a hasam. A görcsök egyre csak erősödtek. Szóltam FérjEmbernek, erre ő:"Koncentrálj másra, reggel úgyis szülünk!" Becsuktam a szemem, és erősen koncentráltam másra, de a fájások csak sűrűsödtek és erősödtek. Újból szóltam a Főnöknek. Kitaláltuk, mérjük a fájásokat, de mivel tudtuk már hónapokkal korábban, hogy programozott császár lesz, se szülésfelkészítőre nem jártam, se a fájásokról nem olvastam a szakirodalomban. Így össze-vissza mértük a görcsök idejét. Fél órával később ennek semmi jelentősége nem volt, mert már szinte egybefolytak a fájások. Ekkor kitaláltuk, hogy van egy nővérhívó csengő, használjuk. Nyomtuk röviden, majd hosszabban, később sűrűn hosszan, hiába, senki nem jött, ekkor már éjjel 2 óra volt. Szóltam FérjEmbernek, menjen, hívjon valakit, mert rögtön kiszakad a gyerek a helyéről. Erre ő:" Bírd már ki reggelik, fél7-kor úgyis jönnek!" Itt telt be a pohár, föltápászkodtam, kimentem, Ember utánam, hát persze, hogy a nővér nem reagált, aludt... Kértem FérjEmbert, keltse föl, ő nem fogja, keltsem én, rám haragudjon...
Végül felkeltettük, felküldött a harmadikra a szülőszobára, ott megvizsgáltak, és már riasztották is az orvosomat, beindult a szülés, aminek nem szabadott volna...
Császármetszés alatt letoltak, miért nem jöttem hamarabb, gondoltam, elmesélem a "koncentrálj másra" sztorit, de nem voltam biztos benne, hogy ezzel magamat égetem-e vagy csak szimplán ciki lenne.
Reggel hat órakor megszületett az én drága kisfiam 4,30 kg-mal 56 cm-rel.
Egész estig egy mukkot nem szólt a kis "Csomagunk", FérjEmber baromi büszke volt, hogy íme a Földkerekség első csecsemője, aki nem sír. De aztán este beindult a gépezet, csak bömböl, és bömbölt, nem akarta abbahagyni! Éhes volt, de hiába. ÉN még nem tudtam etetni, a kórház pedig büszkén hirdette magáról, hogy baba-barát, ami annyit jelentett, hogy semmiféle mellétáplálás nem engedélyezett, és erre az osztály doktornője kényesen ügyel. De vannak olyan béna kismamák, mint én, akik bárhogy próbálkoznak, hiába, nem megy a szoptatás, na az ő gyermekük élete (legalábbis első 3-4 napja) meg van pecsételve. Ezek a babák ebben a kórházban akkor jutnak táplálékhoz, ha az éjszakás nővér a legnagyobb titokban ad egy kicsi tejet az újszülöttnek. Ezt olyan sejtelmesen és titokban vezetik föl a szülőnek, aki egyébként is pánikban van, hisz a kisbabája éhezik, hogy egyből gyanakodva fogadja a jóindulatú segítséget.
Egyik este engem is "megkörnyékezett" az egyik éjszakás. Fölvezette, hogy a kicsi fiam nagyon veszít a súlyából, jó lenne egy kis kiegészítő, de csak éjjel az én tudtommal, de nagy titokban történhet, soha senkinek nem mondhatom el. Mit gondolhattam?! Meg akarják mérgezni. Nagyon kimerült voltam, és elkeseredett, erre egy ilyen szövegre mit lehet reagálni? Miért nem adnak neki nappal, miért ilyen nagy titok ez? Mi a fene folyik itt?
Végül kapott, már nem sírt annyira, azóta -5 év alatt- hízott 16 kilót, nem egy hústorony, sőt néha félek, hogy egy erősebb szél elfújja, de egészséges, eleven, kis huncut!
Három évvel és egy hónappal később ugyanebben a kórházban, ugyanabban a szobában, már sokkal rutinosabb voltam a kisbabám táplálásában. De erről majd április 8-án írok, a kislányom születésnapján!
