Évek óta szinte nap mint nap mérgelődöm ugyanazon. Már sokan tanácsolták, hogy legyek már lazább, mert ha így folytatom idő előtt a diliházban végzem. De én nem tudom ezt a témát könnyedén kezelni. És, hogy miről is van szó: a REND-ről.
Biztos, hogy köze van a géneknek, mert anyukám is szinte már megrögzött rendmániákus volt. Kb. 12 éves lehettem, amikor hazaérve a suliból mosolyogva azzal fogadott, hogy vár a szobámban egy kis meglepetés. Hát minden másnak igen, de kis meglepetésnek nem neveztem volna, amit a szobám közepén találtam. Az összes fiók, a ruhásszekrény, az íróasztal fiókjai mind-mind kiborítva a szoba közepére.
Hogy mindez miért? Mert elege volt a rendetlenségből, és úgy gondolta, majd most egy életre megtanulom, hogy rend a lelke mindennek! Lám-lám, volt eredménye, azóta borzasztóan zavar a rendetlenség, és hiába törekszem nap mint nap a rendre, szinte reménytelen. Ugyanis anyukám azt nem árulta el, hogyan kell a FérjEmbernél is elérni ezen a téren az igényességet.
FérjEmber igazi gyűjtögető típus, amiből már van kettő, az egy kollekció. És szinte mindenből van kettő! Gyűjti a söröskupakokat, a mozijegyeket, a söralátéteket, a magazinokból kitépett érdekes cikkeket és még sorolhatnám.
Soha nem fogom megérteni, hogy a szemetet, miért a szemetes mellett a pulton kell hagyni, hogy a poharat miért nem lehet a mosogatóba tenni (már azt el sem várom, hogy elmossa), hogy a szennyest, miért nem lehet a szennyestartóba dobni, hogy miért kell hazaérve a zsebekből egyből az előszoba konzolasztalára kirámolni az aprópéztől kezdve a mandzsettagombokon át a taxicsekkekig mindent...És ez így megy nap mint nap, ő nem érti, miért borulok ki, tépem a hajam, üvöltözök, én nem értem, miért nem lehet egy csöppet figyelmesebb?
Miért nem lehet mindig ilyen szép rend?
A gyerekek még kicsik, úgy tűnik, ők eddig jól lettek "idomítva", lehet, hogy a fiammal még valaki jól fog járni, bár még ő is megtalálhatja a "párját", nőkben is ismerek hasonló típust mint a FérjEmber.
A REND-ről még egy apró és egyeseknek mulatságos szösszenet, ez is picit kötődik a gyerekkoromhoz.
Ma délelőtt, miután a kislányom elfogyasztotta a tízóraiját, a szokásos rutin szerint letettem aludni a szobájában, majd FérjEmberrel otthon hagytam, gondoltam, míg alszik, általában 3 órát szokott, van időm néhány ügyet a városban elintézni.
Miután két óra múlva megérkeztem, fura volt, hogy a kislányom rohant elém boldogan az előszobában, ráadásul teljesen más ruhában, mint amiben lefektettem.
Vajon mi történhetett?
Az én Drágám, miután lefektettem, bekakilt, és úgy döntött, mivel nem álmos, kicsit alkot. Hát a pelenkából kibányászta a kakit, és összekente vele a kiságytól kezdve a ruháját, és mindent, amit a kiságyból elért. (Szerintünk még meg is kóstolta...tudom, még elolvasva is gusztustalan, hát még látva az eredményt...)
Mindez úgy kötődik a gyerekkoromhoz, hogy kb. hasonló korú lehettem, amikor én is önfeledten mázoltam össze kakival a falat, a kiságyat otthoni csöndespihenőm alatt.
Úgy tűnik, le se tagadhatom, hogy az én lányom!
