Mese nélkül nincs lefekvés. Általában, ha FérjEmber itthon van, a meseolvasás az ő feladata. (Amerikai, de jól beszél magyarul, viszont a gyerekekkel csak angolul beszél, és az esti mesék is angol nyelvűek.)
Én ritkábban olvasok mesét, talán ezért is van kevesebb magyar nyelvű mesekönyvünk, mint angol. Itt és most a magyar mesekönyvekről szeretnék írni.
Még tanulmányaim alatt volt szerencsém a mese fontosságáról tanulni, és volt olyan vizsgám, ahol 50 darab mondókából kellett felkészülni. Már akkor sem rajongtam értük.
Aztán amikor jópár évre rá megszületett a kisfiam, sokáig csak angol nyelvű könyvei voltak. Kerestem az igazi szép magyar mesekönyvet, sajnos nem igazán találtam ...
Ismerősöktől, barátoktól kaptunk magyar könyveket, egyik rosszabb volt, mint a másik, és ezzel nem a barátokat minősítem!!! Főleg, a legtöbbjének akkor még nem is volt gyermeke.
A jelenlegi könyveinket négy csoportba tudom sorolni:
1., Ki sem kell nyitni, de már fél a kisfiam, sőt még néha én is nézek, milyen véres jelenetekről írnak benne.
2., Klasszikus mesék, melyek kezdetben még tetszettek is, de aztán rájöttem ezek sem valami kedves altatók (Jancsi és Juliska, Hófehérke és a hét törpe)
3., A létező mesék rövidített változatai, na ezek aztán igazán illúziórombolók, és feleslegesek. Nem is olyan rég kaptunk mi is egy ilyen mesekönyvet, címe: Klasszikus mesék. Ez valami borzalom, Grimm testvérek és más nagy klasszikusok meséi vannak rövidített verzióban összefoglalva, és kiszínezve. Nem tudom mi volt a szerkesztő, meserövidítő célja, de akkora nagy baromságokat ír benne, mint például:
Jancsi és Juliska mesében a két főszereplő addig bolyongott az erdőben, míg megláttak egy mézeskalács házat, aminek kolbászból volt a kerítése. Mekkora nagy hülyeség ez? Sehol eddig nem olvastam ezt a verziót. Hova készült a szerző? Talán Amerikába??? Ehhez hasonló óriási bakiktól hemzseg a könyv.
4., Modern mesék, melyekkel a gyerek azonosulni tud, nem repíti Tündérországba, nem harcol hétfejű sárkányokkal, csak egyszerűen a mindennapos életből merített témákkal találkozik, ami vele is megtörténhet. Biztos sokan kitalálták mire gondolok: Anna, Peti és a többiek.
Kezdetben nagyon szerettem ezeket a meséket, mert az írónő olyan történeteket ír meg, ami jó kiindulópont egy-egy sztori elolvasása után elalvás előtti rövid beszélgetéshez. De aztán ahogy sorra jelentek meg az újabb és újabb történeteket tartalmazó könyvei, egyre frusztráltabb lettem. Egyre többször jutott eszembe meseolvasás közben, hogy csak én vagyok ennyire balfék, csak én nem tudom hasonló módon kivitelezni egy-egy kirándulásunkat. A könyvben minden nagyon szép, minden nagyon jó és tökéletes. Van egy két "óriási" baki, de az írónő leleményessége, rátermettsége, kreativitása természetesen itt is előjön, és SzuperAnyu módján megoldja a problémát. Pl. az ő gyerekei sem szeretnek hajat mosni, de SZA (SzuperAnyu) ebből a kilátástalan helyzetből is talál kiutat, "szarvacskákat formáz Anna, Peti, Gergő hajából, és a sírás kacagással végződik". Na nálunk a hajmosáskor a sírás üvöltésben zárul, és ha a fiamnak olyan a kedve még azt is megkapom, hogy kegyetlen anyu vagyok...
Mi is mentünk Libegővel a kilátóba, de ami Anna, Peti, Gergőkénél egy egész napos családi kirándulás, csupa kellemes élményekkel, az nálunk a következő volt: Háromnegyed órás készülődés után, két kicsi gyerek felöltöztetése után éppen indultunk volna, amikor nem találtuk a kocsi kulcsot, én ideges, FérjEmber ideges, és persze engem okol, mert én rámolok el mindent (de lásd Rend a lelke mindennek bejegyzést). Kulcs előkerül, ajtót már zárnám, amikor furcsa szagokat érzek, kisebbik gyerek tiszta kaka, vissza a lakásba, pelus csere...végre elindulunk...Libegőnél Büfé-effekt...nagyobbik gyerek mindenhol kivéve otthon, ha kaját lát éhes lesz...megvesztegettünk egy csomag ropival. Fölmentünk a Libegő végállomásához, ott a játszótéren nagyobbik gyerek kicsit tombol...majd elindulunk a kilátóhoz, rövid, de nagyon meredek szakasz. Alig vágunk neki nagyobbik fáradt lesz, követeli, hogy vegyük fel (19 kiló), hisz kistesót is cipeljük, hozzáteszem, kistesó nincs egy éves, még menni sem tud...végre valahára felérünk, eltöltünk kemény 7 percet a kilátóban, mikor FérjEmber kijelenti, hogy unja, menjünk haza...Libegővel kocsihoz, kocsival haza, és kész is a nagy családi program, semmi katartikus élmény, nincs fotó, amit kiakaszthatnánk az ilyen-olyan színű falra...
Már FérjEmbernek is kifejtettem, hogy az Anna, Peti, Gergő sztorik túl sterilek, kellene bele egy kis veszekedős, hiszti esetén gyerekrángatós, kiabálós, kakis rész, tuti jobban szeretné a történeteket minden melegítőben otthon gyedezős anyuka...de persze vannak ellenpéldák is, akiknek ezek a könyvek így jók, ahogy vannak, sőt!
Múlt héten nálam volt egy nagyon jó barátnőm, akitől búcsúzáskor megkérdeztem, mi a program hétvégén, a válasz: "Anna, Petis napot tartunk!" Mentek a csúszdaparkba a Hajógyári szigeten, és már nagyon várták! Szóval vannak, akiknek bejön a csupa-tökély-történet.
