Tegnap négyre kellett menni a Kicsikémért, de én már 20 perccel korábban a parkolóban ültem. Nagyon izgultam, milyen arccal fogad majd a Kisfiam. Négy előtt bementem az épületbe (ami fantasztikus! Mint egy kis elit amerikai kindergarten-elementary-high school egyben. FérjEmber egész otthon érezte magát, kicsit nosztalgiázott, miután tegnap reggel ragaszkodott hozzá és ő is eljött velünk, sőt, ma ő szeretné felvenni a Fiát a nap végén a sulinál.) és pár perccel négy után már repült is felém az én kicsi Bogárkám! Úgy láttam boldog volt, és nagyon tetszett minden neki, különösen az ebéd végén felszolgált desszert, a vaniliás puding (!). Az úton hazafelé, és egész estig csöpögtette az élményeket. Én 7-kor elmentem futni (erről is készülök írni), 8-kor mikor hazaértem, már kisebb káosz uralkodott otthon, FérjEmber nem volt a helyzet magaslatán, a gyerekek átvették az irányítást...Én is elég fáradt voltam, hogy pikk-pakk helyretegyem a bandát, így gyerekek már lefekvésre teljesen bepörögtek. Szóval, mire ágyba kerültek, hirtelen 180 fokos fordulattal kicsi Fiam bejelnette, hogy ő holnap nem megy a táborba. "Micsoda???" meresztgettem a szemem. Mi történt hirtelen? Miért gondolta meg magát? Eddig semmi baja nem volt, sőt! Rövidre szerettem volna zárni a témát, így kerek-perec kijelentettem, hogy erről szó sem lehet, ez nem kérdés, holnap tábor, és még az azt követő 3 nap tábor. Erre teljesen kiborult...Ezt inkább nem részletezem.
...
Utolsó bejegyzés óta eltelt 3 nap,ma van a tábor utolsó napja. Sajnos az eredmény elég lehangoló. Az elmúlt napok idegileg olyan szinten leszívták az energiámat, hogy kedvem nem volt írni. Minden nap rosszabb és rosszabb lett a Fiam kedve, tegnap reggel már a kanapé mögül kellett kirángatni, hogy el tudjam vinni a suliba. Ő csak zokogott, én pedig tehetetlen, de legfőképpen tanácstalan voltam. Mi a fene legyen? Legyek lágyszívű, és hagyjuk afenébe az egészet...mondjam azt, hogy vége, ennyi volt, megpróbáltuk, nem jött be, 5 napból 3, érjük be ennyivel? Vagy legyek kemény, és ha törik, ha szakad elrángatom a táborba, és végigcsinálja az 5 napot??? Utóbbit választottam. Annyi engedménnyel, hogy a reggeli torna órán ott maradtam vele. És milyen jól tettem! Kiderült, mi az én Kincsem baja!
A csoportjában nyolc négy-öt éves gyerek van, három felnőttel. Ez mind tökéletes, sőt! De!
1. A nyolc gyerekből az egyik az ott dolgozó fia, aki egy kis vadállat. Verekszik, ijesztgeti a többieket, és kis királynak érzi magát. Anyuci néha jön, puszit ad neki, de rá nem szólna, hogy vegyen már vissza.
2. A felnőttek, akik feltételezem végzős gimnazisták lehetnek, semmiféle pedagógiai képzésben nem vettek részt, így gőzük nincs arról, mi kell egy 4-5 évesnek. Adott egy pazar iskola, hatalmas, tökéletesen felszerelt tornateremmel, és egyéb termekkel (sportpályák:tenisz, baseball, kosárlabda, uszoda...stb.), de nem tudják megfelelően kihasználni a lehetőséget! Négy -öt éves gyerekek , akik még soha nem találkoztak, nem tudnak egyik pillanatról a másikra működő csoportba fejlődni. Ezeknek a gyerekeknek még alaposan kidolgozott programokra van szükségük. De minimum sorverseny, fogócska, kidobós játékokra. Ehelyett minden nap egy óra "tesze-tosza" unalom a pazar tornateremben, de aztán belendülnek, és volt meseolvasás, a meséhez kapcsolódó kézműves foglalkozás, majd tenisz, utána nap első fénypontja az úszás. Aztán ebéd, ebédet követően újabb meseolvasás, ezután következik a nap második fénypontja a movie, aztán zárásként újabb lődörgés a tornateremben.
Egy hete minden nap többször is kijelentette a Fiam, hallani sem akar többet az amerikai iskoláról. Egyelőre gőzöm nincs, hogyan fogom orvosolni ezt az egy hetet, hogy egy év múlva, amikor kezdené a sulit, örömmel menjen.
És az is biztos, hogy egy ideig a táborozást is pihentetjük. Habár az utolsó nap már nagyon tetszett neki.
+
Fiam, aki nem egy nyámnyila gyerek, soha nem sírt ennyit, mint ezalatt az egy hét alatt. Én hasonló voltam kiskoromban, de nem egy hétig, hanem évekig...Nagyon szörnyű volt látni, hogy hasonló dolgok történnek a fiammal, mint anno velem. Megpróbáltam gatyába rázni. Egyik reggel, a suliba menet, kioktattam a fiam, ha "hülyegyerek" bátja, csak egy óriásit üvöltsön rá: "Stop it!" de jó hangosan, hogy tele legyen a gatyája! Egész úton próbálgattuk, na persze, ahogy az én Bogárkám "kiabált" még egy csecsemő is kiröhögte volna. Rá kellett jönnöm, ez így nem fog menni. Délután, amikor mentem érte, megkérdeztem: "Agresszív gyereket kiosztottad?" és a válasz: "Anya, arra gondoltam, kiabálás helyett, inkább megkérdeztem, lenne-e a barátom. De ő erre csak üvöltözni kezdett, hogy NOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO!" Amire fiam sírással reagált.
FérjEmber szerint, már első nap tisztázni kellett volna az erőviszonyokat egy jól irányzott ütéssel...(Halkan jegyzem meg, tuti jobban sikerült volna az elmúlt hét! De hát persze erőszak erőszakot szül, jól tudom, de néha vannak kivételek...csak hogy tisztázzuk az erőviszonyokat...)
