Kezdek hozzászokni...nem könnyű, de rájöttem, engedni kell. Margit sziget túl messze van, és a másfél órás kiruccanásból csupán fél órát futok. Most csak kilépek az ajtónkon, és máris futhatok egészen az Erzsébet kilátóig (újabb női név...) és vissza. Így egy óra színtiszta futás (egy-egy gyaloglással fűszerezve, mert hát bevallom baromi meredek a pálya) és nem kell autóba ülni, elzötyögni papírok nélkül. Többet is futok, érzem is a lábamon és a fenekemen, de mérleg még minidg konokul tartja magát!
A futópálya nagyon hiányzik, kezdetben meg is éreztem a csípő forgómnál, hogy bizony nem a legjobb ez a talaj, de mit lehet tenni. Bámészkodó ugyan kevesebb van, de mintha ez a Normafa a titkos kapcsolatok kedvenc helyszíne lenne. Csupa fura párossal talákozom, kevés a családos, babakocsit tologató anyuci-apuci. Tény, hogy időpontilag sem a családosok sávjában közlekedem. De ez a tény zavar legkevésbé, amit viszont nem tudok leküzdeni, az a félelem.
Általában este tudok elmenni futni, amikor FérjEmber hazaérkezik, ugyan még világos van, de bent az erdőben már nem tűnik olyan biztonságosnak. Fülemben bömböl a zene, közben kapkodom a fejem jobbra-balra, hátra (egyszer óriásit fogok ezért tanyázni...), amikor a Sport Hotelt elhagyva befutok az erdősebb részbe, minden alkalommal eszembe jut a Bárányok hallgatnak kezdő része. Jodie Foster fut az erdőben, és hátulról veszi a kamera, közben csak a lihegését lehet hallani, és olyan, mintha követné valaki...nagyon félelemetes! Néha feltűnik egy-egy futó, de soha nem lesz olyan "tömegnyomor" mint a szigeten.
A táv 7km, és a szintkülönbség 170m.
